Üdvözöljük a Spórolunk@kiloWattal program honlapján!

Nemzetközi kitekintés - Belgium: Min áll vagy bukik a sikeres viselkedésváltozás?

Viselkedésünk megváltoztatása nem egyszerű feladat – hajlamosak vagyunk a szokások rabjává válni. A Triandis elmélet (az EnergiaKözösségek számára készült kézikönyv 7. oldalán találhat erről több információt) azonban szerencsére rávilágít, hogy azért ez ennél összetettebb folyamat, így például a(z irodai) szokások mellett a társadalmi és érzelmi tényezők szintén jelentős hatással vannak a viselkedésre.

Belgiumban a Spórolunk@kiloWattal versenyben résztvevő épületek dolgozóinak képzését végző egyik előadó a viselkedés megváltoztatásának négy egyszerű alapelvét ismertette: legyen a változás könnyű (Easy – E), vonzó (Attractive – A), közösségi (Social – S) és időszerű (Timely – T). (Ha az angol kezdőbetűket összerakjuk, akkor az EAST, azaz a „kelet” szót adják ki, így könnyebben megjegyezhetőek az alapelvek.) A verseny felénél járva kíváncsiak voltunk, hogy a belga EnergiaKözösségek milyen eredménnyel alkalmazzák a tanultakat…

Könnyű

Tapasztalatból tudjuk, hogy olykor látszólag kicsi és jelentéktelen dolgokon áll vagy bukik egy újítás elterjedésének a sikere. Ha például a kutyatulajdonosokat rá akarjuk venni, hogy takarítsanak fel négylábújuk után, ne csak figyelmeztessük őket, hogy ezt tegyék meg, hanem könnyítsük meg a dolgukat, és a figyelmeztetés mellé tűzzünk zacskókat is.

Tehát keresnünk kell a módját, hogy egyszerűbbé tegyük mások számára, hogy változást érjenek el – pl. egészségesebben éljenek, időben odaérjenek valahova… vagy éppen energiát takarítsanak meg. Ezért Liedekerke EnergiaKözössége egy útmutatót készített a kollégáknak arról, hogyan állítsák be számítógépükön az energiagazdálkodási lehetőségeket úgy, hogy az energiahatékonyabban üzemeljen.  

Vonzó

Két fő mozzanatból áll, hogy egy tevékenység elvégzését vonzóbbá tegyük: először is fel kell hívni a tevékenységre a figyelmet, másodsorban pedig a tevékenységet magát tetszetőssé kell tenni. Szívesebben hajtunk végre ugyanis olyasvalamit, amit vonzónak találunk, amiből nyerhetünk valamit, vagy – végül de nem utolsó sorban – ami fenntartja vagy tovább javítja a magunkról alkotott képet. Ezért nagyon ösztönző tud lenni, ha valamilyen tevékenység elvégzése által jobban érezzük magunkat vagy jobb fényben tűnünk fel.

Például, a leuveni résztvevő épületnek van egy saját blogfelülete, ahol mindig kihirdetik az aktuális megmérettetések győzteseit, akik ráadásul kis ajándékokat (pl. fair trade tea, keksz) is kapnak. Így a Kattanj Zöldre kihívás győzteseire és a legfenntarthatóbb módon munkába közlekedőkre pozitív figyelem irányult.

Közösségi

Mi emberek szociális lények vagyunk, nagyban befolyásol minket, hogy a körülöttünk lévők hogyan tesznek és mit gondolnak. Így például lecsökkentjük mi is az energiafogyasztásunk, ha tudjuk, hogy a hozzánk hasonló háztartásokban kevesebb energiát használnak, és nagyobb eséllyel lépcsőzünk mi is liftezés helyett, ha tudjuk, hogy kollégáink is így tesznek.

Az assei EnergiaKözösség nagyra értékeli, hogy az alkalmazottak mellett a város vezetősége is szorosan együttműködik. A felülről és alulról jövő kezdeményezések jól kiegészítik egymást, és igen eredményesen járulnak hozzá az energiahatékonyság növeléséhez. Diestben pedig az EnergiaKözösség készített egy kis videót (lásd lejjebb, angol felirattal) a Spórolunk@kiloWattal kampányról, ami „együtt sikerülni fog” üzenetével sok kolléga lelkesedését beindította, és állította őket a kampány mellé.

Photo BE video kicsi

Időszerű

Amikor azt szeretnénk, hogy mások változtassanak a viselkedésükön, figyeljünk arra, hogy a megfelelő helyen és időben érjük el őket.

A leuveni EnergiaKözösség rendezett egy liftmentes hetet, amely során a lent látható képeket helyezték el a szóban forgó épület liftajtóin. Ez a jól időzített akció arra késztette az embereket, hogy kétszer is (odanézzenek és) elgondolkodjanak, valóban lifttel szeretnének-e menni. Egy másik hasonlóan jól célzott megoldás lehet, ha a lépcsőzésre buzdító plakátot a lift mellé tesszük, pl. olyan címet választva, hogy „Csökkentsük az energiahasználatunk és a kalóriákat: lépcsőzzünk!” Tehát ne a lépcsőházba helyezzük el ezeket, hiszen aki már ott jár, azokat nem kell meggyőzni a gyalogos közlekedés fontosságáról.

Photo BE kicsi

Ahogy a fenti példák is mutatják, az „EAST” (könnyű-vonzó-közösségi-időszerű) alapelv segíti egy olyan kampány létrehozását, ami jókor, jó helyen és hatékonyan éri el a célközönséget. Ha többet szeretne megtudni erről a modellről, akkor angol nyelvű részletesebb tájékoztató anyagot talál ITT.

Írta: Arbeid & Milieu VZW; Fordította: GreenDependent Intézet

FIGYELEM! Ez a weboldal cookie-kat és hasonló technológiákat használ.

Ha nem változtatja meg böngészője beállításait, hozzájárul ehhez.

Megértettem