Október 13-án Budapesten került sor a „Spórolunk@kiloWattal – Munkahelyi EnergiaKözösségek” energiatakarékossági kampány „Hol tartunk félidőben?” elnevezésű rendezvényére. A programon a benevezett önkormányzatok és közintézmények EnergiaKözösségeinek tagjai vettek részt. A félidei rendezvény fő célja az volt, hogy a résztvevő épületek dolgozóinak a nyár miatt esetleg kicsit ellankadt lelkesedése ismét felébredjen, sőt akár új magaslatokba szökjön.
Ezért szót kaptak a Munkahelyi EnergiaKözösségek is, így két önkormányzat kapcsolattartója részletesen beszámolt, milyen tevékenységek történtek náluk az első félévben. A két önkormányzati épület adottságai egymástól annyira különbözőek, amennyire csak lehet, tehát méretük, koruk, fűtésrendszerük stb. mind igen eltérő. A korszerűbb épületben felelősök „járőröznek”, hogy ne legyen nyitott ablak miközben megy a fűtés, ne maradjon égve feleslegesen lámpa. Asztali lámpákat szereztek be, és átrendezték a folyosói nyomtatók körüli területeket úgy, hogy az jobban kedvezzen a papír szelektív gyűjtésének. Emellett jutalmazzák a dolgozókat egy-egy energiatakarékos cselekedetükért, de vannak olyanok is, akik azért kapnak kis meglepetést, mert épp nem voltak túl energiatakarékosak, így motiválva őket, hogy legközelebb odafigyeljenek. :)
A másik épületben pedig főleg a kreativitást is gyakran igénylő kiegészítő és figyelemfelkeltő tevékenységekre helyezték idáig a hangsúlyt: náluk minden hónap egy adott téma köré csoportosul, így pl. egy tavaszi hónap alkalmával növényeket ültettek – a szó szoros értelmében zöldebbé téve az épületet –, illetve alkotó pályázatot írtak ki energiatakarékosság és klímaváltozás témában, tudáspróbát szerveztek, valamint állandó jelleggel várják a dolgozók energiatakarékossági ötleteit a kiürült konzervdobozokból készült ötletládájukba.
A beszámolók után az összes résztvevő csoportosan is átbeszélte az eddig tapasztalt kihívásokat és sikereket. De hogy az ország különböző pontjairól érkezők önfeledten tudjanak kiscsoportokban dolgozni, a GreenDependent Intézet egy tippgyűjtő játékot is szervezett, amely során egymással versenyezve ahhoz kellett minél több ötletet összegyűjteni, hogy hogyan lehet az irodában a számítógéppel felszerelt asztalnál dolgozva csökkenteni az áramfogyasztást. A pontokért szinte vérre menő küzdelem zajlott a csapatok között, minden csoport több mint 20 megtakarítási lehetőséget gyűjtött össze - csak a számítógépes munkahelyhez kapcsolódóan!
Ezek után az energiatakarékossági tevékenységek megvalósítása során tapasztalt kihívások és sikerek megosztása igazán jó hangulatban telt. A három csoport a rendezvény végén bemutatta a többieknek, milyen főbb témák merültek fel náluk. Többen említették a vezetői támogatás fontosságát, és beszámoltak a kisebb, jutalmakkal járó házi versenyek sikereiről. A verseny közösségformáló erejéről is többen pozitívan nyilatkoztak illetve számos, már sikeresen megvalósított takarékossági intézkedést is felsoroltak.
Természetesen ezek mellett a GreenDependent Intézet munkatársai is beszámoltak a projektben elért eddigi eredményekről, és a kampány kezdetekor a dolgozók által kitöltött energiatudatosságot felmérő kérdőív tanulságairól, valamint vázolták a következő félév várható feladatait, egyben tippeket is adva a sikeres folytatáshoz. Biztatásul pedig jutalmakat is kiosztottak a kampány kereteiben zajló kisebb versenyek helyezettjeinek, magyar őshonos gyümölcsfa csemeték, Spórolunk@kiloWattal bögrék és vászonszatyrok, valamint fair trade/ bio teák és csokik formájában.